A szabadalmi oltalom terjedelmét az igénypontok határozzák meg. Az igénypontokat a leírás és a rajz alapján kell értelmezni, míg a kivonatnak csak információs jellege van. Az igénypontot nem lehet úgy tekinteni, mintha az csak iránymutatást adna szakember számára.
Read MoreA nagy ötlethez többféleképpen juthatunk el. Leggyakrabban egyszerűen „beugrik”. Az is lehet, hogy ez a munkánk, épp kutatás és fejlesztéssel, műszaki fejlesztéssel foglalkozunk, és munkaköri kötelességünk új alkotások létrehozása. Ez esetben jön szóba két fontos fogalom, a szolgálati és az alkalmazotti találmány.
Read MoreA Brexit nem csak a britek, de a magyar emberek és cégek életére is kihat. Amennyiben rendelkezünk Európai Uniós védjegyoltalommal, 2021. január 1-jétől olyan ránk vonatkozó változások is életbe lépnek, amelyek befolyásolhatják védjegyünk és ezáltal cégünk jövőjét is.
Read MoreNapjainkban egyre inkább előtérbe kerül a védjegy, mint árujelző használata, azonban ma már közvetve vállalati jelző is, mivel nem csupán az adott terméket, illetve szolgáltatást minősíti, hanem az azokat kibocsájtó, gyártó illetve szolgáltatást nyújtó vállalatokat is.
Read MoreGondolatátvitel, mégsem parapszichológia. Mi az? Merchandising a helyes válasz! Mielőtt bárki vitatott parapszichológia tevékenységet sejtene a merchandising mögött, leszögezhetjük, hogy valójában egy sikeres piaci arculat, „gondolat” átviteléről van szó az eredeti területtől eltérő piaci területre. Walt Disney bizonyára még nem gondolt arra, hogy új jogi kategóriát teremt Mickey Mouse figuráinak a vászonról papírárura történő átvitele kapcsán. Minden esetben a kérdéses személy, figura, védjegy általános ismertségét és vonzerejét használjuk fel annak reményében, hogy ezzel marketing költséget takaríthatunk meg.
Read MoreA szabadalmazott vagy szabadalmaztatás alatt lévő fejlesztési eredmények célja, hogy bekerüljenek a gazdasági vérkeringésbe, azaz a piacon gyakorlati alkalmazást nyerjenek. A hasznosítás sokszor nem saját gazdasági társaságban történik, hanem ún. technológia transzfer keretében más cég számára kerül átadásra, önállóan vagy a gyártási ismereteket tartalmazó know-how-val.
Read MoreBizonyos újszerű megoldások esetében többféle oltalmi forma is szóba kerülhet, ezért az alábbiakban ismertetjük ezek különbségeit, előnyeit és hátrányait, illetőleg azokat a szempontokat, melyekre érdemes tekintettel lenni, amikor ezek közül az oltalmi formák közül választ a bejelentő.
Read MoreTovábbadom, de én is gazdagodom tőle. Mi az? Elsősorban a szeretet! De kissé prózaibb kategóriában a franchise is hasonló lehet: ha sikeres vállalkozásom üzleti tapasztalatait, védjegyét továbbadom, akkor én is, az átvevő is gazdagodhatunk. További összefüggést azonban ne erőltessünk. Az igazi szeretet mindig ingyenes, az igazi franchise-ért azonban fizetni kell.
Read MoreA legnehezebb területre tévedtünk, ha egy védjegy értékét akarjuk megbecsülni. A védjegyértékelés módszereinek jártunk utána e cikkünkben.
Read MoreTöbb vállalkozó is úgy gondolja, hogy bejegyzett cégneve egyúttal minden olyan árut is véd, amelyet cége gyárt. Mások épp ellenkezőleg: úgy vélik, hogy cégnevüket külön is védeni kell védjegyoltalommal. Véd-e a cégnév, és ha igen mit? Egyáltalán mi az, hogy kereskedelmi név?
Read MoreA „film és más audiovizuális produkciója” két fő részre bontható. Egyrészt a műsorra, ami lefed minden televíziós műsorszámot; a hang vagy kép összekapcsolódó zárt egységet alkotó vagy önálló részekből zárt egységbe szerkesztett együttese televíziós műsorsugárzás esetén. A másik pedig az egyéni és eredeti alkotói tevékenység eredményeként létrejövő filmalkotás.
Read MoreSokan vélik úgy, hogy egy weblap tartalmát, megjelenését bárki lenyúlhatja. Nos, a szerzői jog a honlapokat is védi, ráadásul határokon túl is. Persze csak, ha megfelel a szerzői jog általános követelményeinek, azaz eredeti, önálló alkotásnak tekinthető.
Read MoreAz internetes azonosítók világa a jogászközönség számára még mindig egy kissé túlmisztifikált terület, melyről a cégek annak ellenére igen keveset tudnak, hogy marketing stratégiai jelentősége hatalmas. Ahogyan jelenleg nem létezik olyan, hogy „az internet joga”, ugyanúgy nincs egységes domainjog. Ez igaz a weblapok egyedi azonosítóinak jogi megítélésére is.
Read MoreMegsemmisítették a Lego kocka 3D védjegyét az EU bíróságon.
Read MoreRöviden: sehogy. Hosszabban: gyakorlatilag védtelen volt e nagyszerű találmány. Erről persze nem Rubik Ernő tehetett. Arra kívánunk rámutatni, hogy jó szabadalmi ügyvivő nélkül a legnagyszerűbb találmány is védtelen marad.
Read More„Negro - a torok kéményseprője”: ezt a nevet, valamint a hozzátartozó szlogent Magyarországon valószínűleg mindenki ismeri. Az azonban kevésbé közismert, hogy a nagy múlttal rendelkező cukorka ezekben az években éppen haláltusáját vívja - és ennek alkalmából megjelentek a dögkeselyűk. Hogy mi köze mindennek a védjegyekhez? Az alábbi írásból kiderül.
Read MoreNéhány éve még csak négy műegyetemi építészhallgató merész ötlete volt az Ivócsap projekt, mára azonban szabadalommal védett találmány lett belőle, melyet a város egyre több pontján használnak, és 2014-ben a Design Terminál pályázatát is elnyerte. Az ötlet eredetéről, a leküzdendő akadályokról és a jövőbeli tervekről beszélgettünk a feltalálókkal.
Read MoreMitől függ az, hogy megjeleníthetünk-e egy ismert márkanevet hirdetéseinkben, vagy akár egy általunk használt domain névben?
Read More